Poczok és Picilány blogja

Különös szomorúságot éreztem ma este. Egész nap azon gondolkodtam, hogy mi a baj, miért nem áll össze a kép. Miért nem áll össze a kép már évek óta? Délutánra meg volt a válasz. Este meg ez a szomorúság. A válasz: bekattant. Őrült. Nem csupán veszélyes, őrült. Ez van. Elkapta a V.I.P. nevű őrültség. Csak az a baj, hogy túl intelligens. Ezért a probléma összetettebb módon jelentkezik, de ugyanaz. Küzd azzal, hogy nem pótolhatatlan, mint mindnyájan, de őrült elméleteket gyárt arra, hogyan tehetné magát mégis azzá. Nem vallja be a gyengeségeit, hanem támad, fenyeget, hátha elég erősnek tűnik. Minden emberi vonását levetkőzi, annyira okos akar lenni.
Miért mondom, hogy őrült? Nem számít, hogy mifélék, de az emberek többségét emberi célok mozgatják. Lehet az pénz, hatalom, erkölcsi győzelem, stb. Dehogy valaki éveken át mindent alárendelve, éjt nappallá téve dolgozzon, csupán a munkáért? (vagy lehet, hogy félelemből?-ez csak most jutott eszembe - hiszen ujjait szinte véresre rágcsálta)
Tegnap itt járt nálam. Ő, akinek nem mondjuk ki a nevét. Beszélgettünk. Tudod, amikor valakinek a világa tökéletesnek tűnik. Amikor nem találsz rajta fogást. Amikor úgy érzed tulajdonképpen mindegy, hogy mit válaszolsz neki, ki tudja úgy tekerni, csavarni, hogy magad sem ismersz rá. A végén már magadra sem. Csak annyit érzel, nem fér a fejébe a te világod. Nincs hely benne számodra. A végén már unatkoztam, és úgy éreztem ideje, hogy menjen, és ha lehetne, ne jöjjön vissza.
Először úgy tűnt, különleges. Micsoda koponya! Egy zseni! Talán azért nem értek vele szót, mert nem vagyok elég okos hozzá? Én mindig magamban keresem a hibát először. De nem, nem ez a baj. Vele van baj. Nem tudom mi a neve a bajának, de van.
Nem először futok bele ebbe. Nem az első búcsú. Az előző nem ért szép véget: elektrosokk, kényszerzubbony, zártosztály. De a fantom eltűnt, maradt egy kedves ember, aki már nem ugyanaz, és akinek nagyon kell akarnia, hogy teljes életet élhessen...
Miért akarom a különlegest, a kivételest, a Kiválasztottat? Mindig kiderül, hogy nincs ilyen, csak egy halom komplexus, kompenzáció, az empátia teljes hiánya, stb. erős IQ-val párosítva. Miért nem jó a hétköznapi, a kedves, az egyenes, a gyenge, az esendő, a tökéletlen?
És egyre inkább úgy érzem, hogy jó. Hogy nem kell már a különleges, a kivételes, az őrült, mert ezek tényleg betegek.