Már megint rossz embernek tartom magam. (Már megint azzal foglalkozol, hogy mit gondolnak rólad a többiek -mondaná.) Pedig nem. Ez önmagam előtt fontos.
Miért vagyok rossz ember? Mert kihasználom, mert ugráltatom, mert csak csettintek egyet, ha azt akarom, hogy itt legyen, mert elvárom, hogy hűséges legyen, de annyit nem bírok mondani neki, hogy "szeretlek" és "szeretném, ha szeretnél". Ezért.
De miért csinálom ezt, ha tudom, hogy nem helyes? Mert engedi. Mert jön, ha hívom, elmegy, ha elküldöm, szeret, ha azt akarom és lelkiismeret furdalása van, ha nem hűséges hozzám, és azt is mosolyogva tűri, ha nem igérek semmit. Mert hagyja. Mert megalázkodik. És nem ad lehetőséget nekem, hogy szégyeljem magam, hogy sírva könyörögjek neki, hogy bocsásson meg. Nem engedi, mert már kezemben a telefon, hogy hívjam, de ő megelőzőtt.Ott vár az üzenete. Ő kér bocsánatot. Sőt, kiment engem, hogy biztos csak fáradt voltam, hogy biztos ő fogalmazott rosszul. Én meg már fel sem tudom hívni őt ezután. Nem tudom tisztelni, mert hagyja, hogy megalázzam. De azt sem engedi, hogy magamat tiszteljem. Önző. Abban a tetszeleg, hogy csak ő látja át a dolgokat. Én szerencsétlen idióta, észre sem veszem az ő megaláztatásait. Mindenki csak azt látja, hogy milyen szenvedő posztokat ír hajnalok hajnalán. Szegény ember. És az a némber, aki így elbánt Vele?
NEM. Én szeretem őt. De nem tudom megtartani. Nem tudom helyette is tartani magam. Pusztán a jóérzésemre támaszkodva gátat vetni önzésemnek. Neki kell tartania magát és nem engedni, amit nem szabad. Mert miközben kettőnk helyett gondolkodom, elfelejtkezem arról, hogy nekem mire van szükségem és hogy milyen fáradt vagyok. És már ezt sem tudom jól kommunikálni. Nem megy...
Ha tényleg szeret megérti.