Poczok és Picilány blogja

Felszakadozott a felhőzet. Még esett, ahogy bementünk a közértbe. Enyhe lehangoltság nehezedett a vállamra egész úton hazafelé. Azon gondolkodtam kicsi autómban, hogy most az sem tenne boldoggá, ha egy Octáviában ülnék. És ez már elég mély pontot jelent. Végigkísért ez az érzés, míg ki nem léptünk a közértből. Amikor is felszakadozott a felhőzet. És valami testi-lelki megkönnyebülést éreztem. És elkezdtem vigyorogni és majd kibújtam a bőrömből. Arra gondoltam, ezt is meg kell ragadni. Nem csak a rossz érzést, a jót is, és kiélveztem egy kicsit ezt az örömöt. Milyen nyomorultak is vagyunk. Teljesen kiszolgáltatva az időjárásnak. Hogy lehet, hogy így meghatározzák a kedvünket a hold, a csillagok, az eső, a napfény, a hideg, a meleg, a légnyomás, a szél? Nem lehetünk biztosak, hogy azért szomorkodunk, mert magányosak vagyunk, vagy csak aznap alacsony volt a napfényes órák száma, vagy esetleg erős fronthatás érvényesült. Lehet, hogy nincsenek lelki bajok, csak túl sok felhő? Akkor, jó hír: felszakadozott a felhőzet.